Itt találod a videó szöveges változatát

Szerintem Te is hallottad már, hogy amikor az orvos megállapítja a várandóssági kort. Ezt az utolsó menstruációdtól számítja ki, vagyis a várandósság első két hétében igazából még nem is vagy terhes.

Aztán amikor végre megfogan a baba, még talán nem is tudsz róla, mert bármennyire is ismered, figyeled a testedet, nem lehet abban igazán biztos, hogy a változásokat a baba okozza, vagy ez csak a ciklusod szokásos játéka.

Bizonytalanságnak is jó oka van. Azzal, hogy még csak elképzeljük, hogy mi lenne, ha jönne a baba, azzal már megtesszük az első nagy lépést anyaságunk felé.

Ha két szélsőséges példát mondanék, akkor ezt fogalmaznám meg:

  • Te már gyerekként, érett nőként vagy felnőttként, feleségként hittél vagy vágytál az anyaságra. Majd ezt követően terveztétek a babát, és vártátok a baba érkezését.

vagy

  • Sosem akartál gyereket, nem gondoltál arra, hogy lesz valaha, aztán mégis kiderült, hogy jön a baba.

Amikor még nincs biztos tudásod arról, hogy terhes vagy, akkor ez a két élethelyzet egészen más érzéseket hozhat magával, igaz?

Természetesen ez a két eset igen szélsőséges, mondhatom azt is, hogy teljesen abszurd. Mert emberek vagyunk, nők, érzéseink, vágyaink vannak, és természetes, hogy sok minden befolyásolja azt, hogy vágyunk-e babára, akarjuk-e a babát vagy sem.

A bizonytalanság oka van. Sokszor ez segít nekünk a jövőképünk kibontakoztatásában. Most ezt a gondolati fonalat nem fejtem tovább, mert ez már egy különálló tananyag. Inkább most olvass tovább, és ha érzelmi hullámzás igen erős lenne benned, mindenképpen konzultáljunk.

Trimeszter

Mielőtt belemennék az első trimeszterrel kapcsolatos érdekességekbe, úgy gondolom, hogy a trimeszter szó is magyarázatra szorul. Főiskolán, egyetemen a szemeszter szót hallhattad már. Német nyelvterületen Trimester egyetemi negyedévet jelent.
Természetesen használjuk a várandósság alatti szakaszokra is, de tudjuk pontosan, hogy mit is jelent?
A „tres” latin szó jelentése „három” és a „mensis” latin szó jelentése „hónap”. A trimeszter tehát e két szó összetételéből származik.
tres mensis ebből képzett latin „trimestris” szó így a „három hónapos” időszakra utal.
Ennek fényében nem meglepő, hogy a terhesség 9 hónapjára 3-3-3 részre (vagyis I. II. és III. trimeszterre osztjuk.)

Azért is osztjuk a várandósságot 3 szakaszra, mert a testi-lelki változások, a várandós nők érdeklődése is fokozatosan alakulnak ki, változik e 3 nagy csoport alatt, így ezt lekövetve segítelek most én is téged.
Javaslom, akkor is nézd végig az I. és II. trimeszter jellemzőit, akkor is ha már a III-ban vagy. Sok érzést, emléket helyre tehet benned, úgyhogy kezd el.