Útmutató
Milyen az álom napirend kisbabával? Erről fog szólni ez az útmutató, ami a Babagondozós Kisokosom egy részét képezi.
Érdemes még feldolgozni előtte a „Hogyan ismerd fel, hogy mire vágyik a kisbabád?” tananyagot, ami az alvás-ébrenlét váltakozó fázisait mutatja be.
Ez az összeállítás egy ÁLOM-kép, egy tervezet, ami alapján felépíthetitek a saját napirendeteket, az időkeretek nincsenek kőbe vésve, az egyes napirendi pontokat a családotokra és a kisbabádra érdemes szabni, de mégis egy jó támpontot jelent ez sokaknak, ezért állítottam ezt össze.
Ébredés – szopizás
Reggel 7 órakor.
Ha nem igényli majd, ezt már el lehet hagyni.
Tisztába tevés (kaki?)
Reggeli az első főétkezés
7:30
Hozzátáplálás kiegészítésként, ha kér cicit, akkor kap. (Minél kisebb a gyermek az ébredés utáni szopi a főétkezés, ha az nem a visszaaltatásról szól még.)
Délelőtt
Játék / séta
Tisztába tevés (ha szükséges)
Tízóra „kisétkezés”
10:00 / 10:30
Ha még nem éhes nagyon, akkor pépes vagy szilárd étel, ha már éhes, szopival indíthatunk, vagy azzal zárjuk, ha úgy könnyebben elalszik (mert alszik még délelőtt).
Délelőtti „kis” alvás
1-2 óra, amennyit igényel.
Éberségtől függően passzív vagy aktív játék, miután felébred.
Általában ezt a kis alvást hagyják el legelőször a babák.
Ezért később ezt felváltja majd például egy nyugalmasabb séta.
Gondold végig:
Mi lesz nálatok a SZOKÁS?
Nyugalmasabb-csendesebb / pörgősebb, élénkebb időszak lesz délelőt?
Alvás után ébredés
10:00 / 10:30
Sok kisbaba sokáig igényli még ilyenkor is a szopizást (később ez alakul át az egyszeri nagy főétkezéssé)
Tisztába tevés
Ebéd „a második főétkezés”
12:30
Szilárd étel (közösen) addig adagolom, amíg kér.
Ha még éhes, szoptatás!
⚠ Fontos:
Extra éhes állapotban nem akar majd szilárd vagy pépes ételt enni,
a megszokott anyatejet akarja, ezért kezdjük szoptatással,
majd hozzátáplálással, és ha nem evett mennyiséget,
vagy még kér, akkor zárjuk szopival!
Délutáni „nagy” alvás
1,5-3 óra
Amennyit igényel, éberségtől függően passzív vagy aktív játék, ha felébred.
Tisztába tevés
Uzsonna „kisétkezés”
15:00 -16:00
Szilárd étel / szopizás (sorrend változhat, attól függően hogyan ébred, volt-e szopiztatásos visszaaltatás).
Délután
Tisztába tevés
Délutáni játék / programok
Ha nálatok is jelentkezik a délutáni nyűgösségi időszaka,
akkor elsőként gondold végig, hogy mennyire volt fárasztó a délelőtt (vagy az elmúlt pár nap), nem volt-e túl sok és kimerítő program (pl. egy nagybevásárlás túl sok ingert jelenthet a csecsemőnek), ezért itt érdemes ezeket elhagyni és/vagy a délutánt sétálással, finomabb aktivitás pl. babahintázással folytatni.
Vacsora „a harmadik főétkezés”
18:00
Hozzátáplálás időszakában: pépes és szilárd étel (ha nem eszik, vagy nem kér annyit, akkor szoptatás is szükséges).
Játék/séta
Tisztába tevés (kaki?)
Fürdés
Altatás / szoptatással is
19:30-21:00
Ez a rituálé sok babánál sokáig fennmarad, ezt ki lehet majd váltani, ha már nagyobb lesz, szoptatási pozíció inkább ülve legyen, az könnyebben elhagyható összebújással / meseolvasással kiváltható.
Éjszakai nagy alvás
Ébredés, etetés 1x-2x + a hajnalban: pl. 23:30 és 02:30 óra, 5:00
Ezek száma idővel csökken, attól is függ, mikor „kezdjük” a reggelt.
⚠ Éjjel nem szükséges a pelenkacsere
Hogy könnyebben megszokja az alvás-ébrenlét periódusát, akkor
ha csak nincs nagy és zavaró kaki, átázott ruha, akkor nem kell pelenkát cserélni csak reggel.